Judit Pogány
Acting
Born 1944-09-10
Kaposvár, Hungary
61 credits
Read biography
Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult.
A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott.
Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott.
Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban.
A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést.
1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor.
1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor.
Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert.
1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el.
Forrás: Wikipédia
Not enough member ratings yet.
Sign in to rate.
Filmography
— top 60 of 61
Acting
44 credits
Identification
My Guide
The Prefab People
The Whiskey Bandit
Twilight
BigBakShow
Citromos Mignon
The Treasure of Swamp Castle
Sobri, ponyvafilm
A Priceless Day
Dollybirds
The Little Fox
Diplomafilm
The Dream Car
The Midas Touch
Adventurers
The Grandson
Kispárizs
Egy szoknya, egy nadrág
Panelvacsora
Szamba
Disco Disco
Megy a gőzös
Neither with You
Another Way
The Pregnant Papa
Hippolyt
The Prince's Respite
The Rebellion
Adventure
We Never Die!
Tonight We Kill
Haunted Holiday
Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese
Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák
Mayday Mayhem
A tranzitutas
Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak
Bogyó és Babóca 1. - 13 mese
The Eighth Day of the Week
Zimmer Feri
Ámbár tanár úr
A három jószívű rabló
Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk
Other credits
16 credits
Végem
It's all Moonshine
Stand off
Escape
Green Walnut
Bastion Promenade Seventy Four
Catfight
Coda
The Fall
Megérdemlem
Coda
Heart Tremors
It Will Never End
Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi
Wedding Guests
Apa győz
Track what you watch
DuckTrack members see which of these they have already watched,
right here on this page.
Create a free account
Comments
0 commentsNo comments yet. Sign in to be the first.